A magyaros ételek közül ez az egyik kedvencem. Kicsit hosszadalmas az elkészítése, de nem bonyolult, és mindenképpen megéri a fáradságot, mert nagyon finom. A tüdő abálása előző nap is történhet, hűtőben eláll. A ragu és a gombóc is fagyasztható. Zsemle vagy zsömle?:)
Hozzávalók 4 személyre
- 1 kg sertés tüdő + 1 sertés szív (így kb. 1 kg összesen)
- 2 fej vöröshagyma aprítva
- 3-4 gerezd fokhagyma zúzva
- 1 kávéskanál mustár (ízlés szerint)
- 1 nagyobb csemegeuborka apróra vágva
- 1 kisebb citrom reszelt héja
- 1 kávéskanál fűszerpaprika
- 3 babérlevél
- 1 leveskocka
- só és frissen őrölt bors
a rántáshoz:
- kb. 3 evőkanál olaj
- 1 csapott evőkanál cukor
- kb. 3 evőkanál liszt
a zsemlegombóchoz
- 2 tojás
- kb. 300 g liszt
- 1 csokor petrezselyem aprítva
- 3 zsemle
- olaj
- só
a tálaláshoz: tejföl
Elkészítés
- A tüdőt előzőleg megabálom, hogy tiszta legyen, leszűröm, a vizet kiöntöm. A szívet leforrázom, szintén tisztítás céljából, hogy ne legyen véres. Mindkettőt kicsi, vékony szeletekre vágom. Tiszta vízben puhára főzöm a leveskockával, a hagymával, a babérlevéllel, sóval és borssal (egész borssal is készülhet, de az főzés után eltávolítandó a babérral együtt). Ha megfőtt leszűröm, de ezt a levet meghagyom!
- Elkészítem a rántást. Olajon kissé karamellizálom a cukrot, hozzáadom a lisztet, és csomómentesre keverem. Ehhez adom a fűszerpaprikát, a mustárt, az uborkát, a citrom héját és a fokhagymát. Fokozatosan hozzáöntök a félretett főzőléből annyit, hogy ne legyen túl híg. Beleteszem a belsőségeket hagymástól, és kb. 10 percig főzöm, hogy összeérjenek az ízek. A szaft sűrűségét közben igazítom.
- A gombóchoz a zsemléket kis kockákra vágom és kevés olajon megpirítom, kiszedem papírtörlőre. Ezután lágy nokedli tésztát csinálok. Felverem a tojásokat, megsózom, hozzáadom a petrezselymet és a lisztet, végül a már teljesen kihűlt zsemlekockákat. Forrásban lévő sós vízbe evőkanálnyi adagokat szaggatok és kifőzöm. Nem éppen gombóc forma a végeredmény, de így rusztikus:.) A tüdő mellé tálalom, amihez tejfölt adok díszítésnek.

Nagyon guszta. Oldalbordám mennyire imádná !!! Én ha lehet, akkor csak gombócot kérnék szépen. A tüdővel haragban vagyok, legyen az akármilyen is :))
VálaszTörlésOlyan régen foglalkoztat már a zsemlegombóc készítése, lehet hogy végre kipróbálom magam benne.
VálaszTörlésLátványra nagyon guszta, enni még nem akaródzott a neve miatt :)
VálaszTörlésBig lájk! :))
VálaszTörlésnagyszüleim évente vágtak sertést, de tüdőt sose mertem kóstolni. no de most meghoztad a kedvem, adok neki egy esélyt! :) elvégre változik az ember ízlése nemde? :)
VálaszTörlésLegalább 1x próbáljátok ki, ne vonjátok meg magatoktól a finomságokat!:)
VálaszTörlésBig thanx, Ami!:)